HOGYAN ŐRIZHETI MEG - ÁLLÍTHATJA HELYRE CÉGE FIZETŐKÉPESSÉGÉT?
|
avagy,MI AZ AZ ÖSSZESEN HÁROM OK, AMIÉRT VALAKI (valamelyik vállalkozás) FIZETÉSKÉPTELEN?
|
1982, az első Gazdasági törvény óta vagyok vállalkozó, társas vállalkozásokban. Az első, önálló Gmk-s időszak volt a legegyszerübb, mert ott még könyvelni is a valódi pénzmozgásokat kellett, nem a kiállított számlákat. Őszintén megvalva kb. 3-4 évvel ezelöttig, nem igazán tudtam, hogyan lehetne stabilizálni egy vállalkozás pénzügyeit, megteremteni, majd megőrizni fizetőképességét.
Mint sok magyar vállalkozó, én sem tanultam ezt elötte sehol, csak amit a saját hibámon, vagy környezetemben összeszedhettem, pedig azóta már tudom, egy vállalkozás vezetését is (mint a péknek a kenyérsütést) meg kell tanulni!
A VÁLLALKOZÁSOK VEZETÉSÉHEZ KELL CSAK AZ IGAZÍ TUDÁS, KÜLÖNÖSEN ILYEN "VÁLSÁGOS" IDŐSZAKOKBAN! (Nem egyetemen-főiskolán évek alatt megszerezhető tudásra, hanem érdeklődő szándékkal órák alatt megszerezhető, AZONNAL A GYAKORLATBAN HASZNÁLHATÓ adatokra, megoldásokra gondolok!
Tanultam, tanulok azóta is, 57-évesen. Érdekes felfedezésekre jutottam. Van pár olyan dolog, amit ha rendbe teszek, és rendben tartok, akkor működik!
Tánczos János cégműködtetési-tanácsadó
|
 |
Lássuk elöbb azokat a felismeréseimet, amelyek segítettek megérteni a VÁLLALKOZÁSOK PÉNZÜGYI MŰKÖDÉSÉT:
1. Pénzügy kontra számvitel:
A pénzügy a vállalkozás bevételeinek begyűjtésével, és a fizetendő számlák kifizetésével foglalkozó terület. EZ SOHA NEM LEHET A KÖNYVELŐ FELADATA! Ez mindig a vállalkozás operatív vezetésének feladata kell hogy legyen!
A számvitel, a vállalkozások "könyveinek" vezetését, a kimenő és bejövő számlák megfelelő csoportosítás szerinti UTÓLAGOS rögzítsét, (esetleg a bérszámfejtést, bérkifizetést), az adók és járulékok kiszámítását, befizetésük regisztrálását, adó és egyéb bevallások készítését jelenti. EZ AZ IGAZI KÖNYVELŐI FELADAT.
2. Nyereség/Veszteség:
Ezek könyvelési, adóbevallási és eredendően a kiadott és befogadott SZÁMLÁK ALAPJÁN SZÁMÍTOTT KATEGÓRIÁK, amelyek a befizetendő adók kiszámítására szolgálnak. Érdekes módon az állam (APEH) az adófizetés megállapításakor nincs figyelemmel a valódi pénzmozgásra, csak arra, hogy a számlák alapján mennyit kell fizetnünk. (Azaz az nem érdekli, hogy annak a számlának az ellenértéke befolyt-e, nekünk akkor is fizetni kell!)
Akkor nyereséges egy adott időszakban a vállalkozás, ha a KIADOTT SZÁMLÁINAK ÖSSZEGE NAGYOBB A BEFOGADOTT SZÁMLÁK+A KÜLÖNBÖZŐ ADÓK+JÁRULÉKOK ÉS BÉREK ÖSSZEGÉNÉL. Értelemszerűen, akkor veszteséges, ha a KIADOTT SZÁMLÁINAK ÖSSZEGE KISEBB A BEFOGADOTT SZÁMLÁK+A KÜLÖNBÖZŐ ADÓK+JÁRULÉKOK ÉS BÉREK ÖSSZEGÉNÉL.
3. Fizetőképesség (likvidiás):
Ez már egy pénzügyi, kategória, amelynek az a feladata, hogy a VÁLLALKOZÁS MINDENKOR FIZETŐKÉPES MARADJON! Ha jól meggondoljuk, többfelé is fizetőképesnek kell hogy maradjon a vállalkozása: a szállítók, a hatóságok, a közüzemi szolgáltatók, a munkatársak, a tulajdonosok, stb. Nyilvánvaló módon a fizetőképesség mindig más lesz, mint a nyereség, ha vannak olyan kimenő vagy bejövő számlái, kötelezettségei, amelyeket nem abban a pillanatban fizet, mint amikor azok elkészültek, hiszen ebben az esetben pl. a számla már SZEREPEL A KÖNYVELÉSBEN, a nyereség/veszteség számításban, de a pénz még NEM SZEREPEL A PÉNZÜGYI GAZDÁLKODÁSÁBAN, a pénztárában, vagy a bankszámláján!
|
 |
MI AZ AZ ÖSSZESEN HÁROM OK, AMIÉRT VALAKI (valamelyik vállalkozás) FIZETŐKÉPES, VAGY FIZETÉSKÉPTELEN?
|
|
1. FIZETNEK, VAGY NEM FIZETNEK IDŐRE A VEVŐI:
- Ha nem kapja meg a megállapodás szerinti időre a kiszámlázott pénzét, Ön sem tudja időben befizetni a számlán szereplő ÁFA-t, a beszállító, vagy alvállalkozó számláját, a rezsi költségei, dolgozói és saját bérét és azok járulékait, a különböző adókról nem is beszélve! - Tudja MI AZ AZ ÖT OK, Amiért nem fizet időre, aki nem fizet?
Mert ELÉGEDETLEN A TELJESÍTÉSSEL, de azt nem jelezte! Mert nem kapta meg a számlát! Mert valami baj van a számlával, de azt nem jelezte! Mert nem csak a megrendeléskor nem volt meg a pénze a megrendelt árura, szolgáltatásra, de a fizetési határidőre sincs meg! MERT ELEVE NEM IS AKART FIZETNI!
- Ha érdekli ezen fizetőképességet veszélyeztető ok megszüntetésének-elkerülésének teendői, REGISZTRÁLJON A LAP ALJÁN!, és elküldjük Önnek!
|
 |
2. NYERESÉGESEN, VAGY VESZTESÉGESEN MŰKÖDIK A VÁLLALKOZÁSA:
- Az oldal tetején tisztáztam, mit jelent a nyereség, vagy veszteség. - Ez szükséges az Ön könyvelőjének az adóalap kiszámítása, és különböző bevallások elkészítéséhez. - De ezen túl, ÖNNEK IS EGY NÉLKÜLÖZHETETLEN ADAT, hiszen ebből tudja meg, hogy a VÁLLALKOZÁSÁBAN LÉVŐ PÉNZE EGY ADOTT IDŐSZAKBAN NÖTT, VAGY FOGYOTT! - Nyilvánvaló dolog, hogy veszteséges működés esetén a kiaszámlázott bevétel, befolyó pénz egy része a veszteséges időszakban keletkezett "lyuk" (veszteség) "betömésére" szolgál, és ezért azt nem költheti kötelezettségei kifizetésére, azaz ROMLIK A FIZETŐKÉPESSÉGE!
- Ha érdekli ezen fizetőképességet veszélyeztető ok megszüntetésének-elkerülésének teendői, REGISZTRÁLJON A LAP ALJÁN!, és elküldjük Önnek!
|
 |
3. ELEGENDŐ, VAGY KEVÉS A PÉNZE (FORGÓ TŐKÉJE) A VÁLLALKOZÁS MŰKÖDTETÉSÉHEZ:
- A tevékenység jellegétől, és a piaci környezet változásától függően az Ön vállalkozásában időről-időre kisebb, vagy nagyobb (JELLEMZŐEN EGYRE NAGYOBB!) pémzre van szüksége, hogy működni tudjon. - Milyen összetevők határozzák meg ezt az összeget:
Egyre nagyobb vásárlási mennyiség a szállítóktól, hogy jó árat kaphasson. Egyre nagyobb fizetési határidő a vevőinek, hogy Önnél vásároljanak. Egyre nagyobb raktárkészlet, hogy legyen, ami azonnal kell. Sokáig kell egy-egy munkát, gyártási folyamatot pénzelni, mig abból a befektetett pénz visszanyerhető.
- Ha érdekli ezen fizetőképességet veszélyeztető ok megszüntetésének-elkerülésének teendői, REGISZTRÁLJON A LAP ALJÁN!, és elküldjük Önnek!
|
 |
NEM ÁLLÍTOM, HOGY MINDENHEZ ÉRTEK! De azt igen, hogy 29-éves vállalkozási tapasztalatomban IGEN SOK HASZNOS és KIPRÓBÁLT tudás összegyűlt ahhoz,
hogy segíthessek Önnek, vagy a probléma behatárolása után a MEGFELELŐ TANÁCSADÓhoz irányíthassam!
|
 |
Ha érdeklik a FIZETŐKÉPESSÉG MEGŐRZÉSÉRŐL-HELYREÁLLÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ e-bookom ALÁBB jelentkezhet pár adatának megadásával!
|
|
Tánczos János
cégműködtetési-tanácsadó
|
|
| Akik már kipróbálták: |
"Évek óta nézegettem a cégem pénzügyeit, és kerestem azt a megoldást, amivel folyamatossá, és biztossá tehetem fizetőképességünket. Voltak jobb, és rosszabb időszakaink is. Amikor egy nagy beruházás után még szigorúbb kényszert jelentett a fizetőképesség János ajánlotta fel számomra, hogy segít egy működő megoldást bevezetni a cégemben.
Az első beszélgetés alkalmával azt tisztáztuk, hogy mi is lehet az a pár ok, ami veszélyeztetheti a fizetőképességünket. Érdekes dolgokat hallottam! Voltak olyan okok is, amelyekre addig nem is gondoltam! Megállapodtunk, hogy milyen gyakorisággal, milyen adatokat kell össze gyűjtetnem, hogy konkrétan ránézhessünk cégem fizetőképességére.
A második találkozás alkalmával, már az időközben átadott és János által feldolgozott adatok alapján beszélgettünk. Érdekes volt külön-külön látnom a különböző típusú költségeimet és bevételeinket nem csak számokban, hanem grafikonokon is. Azonnal éreztem, hogy hol is lehet a gond! Úgy döntöttünk, külön-külön, tevékenységi körönként is megnézzük, mi hogyan működik.
Harmadik alkalommal, már a három tevékenységi kör adatait elemeztük. Egyértelműen látszol hol a baj, és melyik tevékenység-gel mi a teendő. Azóta teljesen átszerveztem a cégem! Van, amit megszüntettem, van, amit egy másik vállalkozóval együtt üzemeltetek, és van, ami más keretek között, de működik tovább.
VÁLLALKOZÁSOM FIZETŐKÉPESSÉGE HELYREÁLLT! Ha akkor ezt a munkát János segítségével nem végzem el, már nem lenne semmi abból a vállalkozásomból, most pedig FIZETÉSI GONDOK nélkül működik! Nagy, NÉLKÜLÖZHETETLEN, GYORS és éppen időben jött segítség volt a HÁTTÉR kft-től! Ha korábban beszélünk erről, biztosan évi 7 számjegyű összegeket tudok megtakarítani, csak azért mert van róla egyáltalán információm, egy külső nézőpontot adott a konzultáció, végre úgy is rá tudtam nézni a saját vállalkozásomra, mint egy befektetésre, minden elfogultság nélkül egyszerűen a számok tükrében."
Baranyai Antal tulajdonos-ügyvezető
|
|
|