Hatteradatok-logo

HOGYAN ŐRIZHETI MEG - ÁLLÍTHATJA HELYRE CÉGE FIZETŐKÉPESSÉGÉT?
avagy,
MI AZ AZ ÖSSZESEN HÁROM OK, AMIÉRT VALAKI
(valamelyik vállalkozás) FIZETÉSKÉPTELEN?



1982, az első Gazdasági törvény óta vagyok vállalkozó, társas vállalkozásokban. Az első, önálló Gmk-s időszak volt a legegyszerübb, mert ott még könyvelni is a valódi pénzmozgásokat kellett, nem a kiállított számlákat. Őszintén megvalva kb. 3-4 évvel ezelöttig, nem igazán tudtam, hogyan lehetne stabilizálni egy vállalkozás pénzügyeit, megteremteni, majd megőrizni fizetőképességét.

Mint sok magyar vállalkozó, én sem tanultam ezt elötte sehol, csak amit a saját hibámon, vagy környezetemben összeszedhettem, pedig azóta már tudom, egy vállalkozás vezetését is (mint a péknek a kenyérsütést) meg kell tanulni!

A VÁLLALKOZÁSOK VEZETÉSÉHEZ KELL CSAK AZ IGAZÍ TUDÁS, KÜLÖNÖSEN ILYEN "VÁLSÁGOS" IDŐSZAKOKBAN! (Nem egyetemen-főiskolán évek alatt megszerezhető tudásra, hanem érdeklődő szándékkal órák alatt megszerezhető, AZONNAL A GYAKORLATBAN HASZNÁLHATÓ adatokra, megoldásokra gondolok!

Tanultam, tanulok azóta is, 57-évesen. Érdekes felfedezésekre jutottam. Van pár olyan dolog, amit ha rendbe teszek, és rendben tartok, akkor működik!

Tánczos János
cégműködtetési-tanácsadó
Választó vonal

Lássuk elöbb azokat a felismeréseimet, amelyek segítettek megérteni a VÁLLALKOZÁSOK PÉNZÜGYI MŰKÖDÉSÉT:


1. Pénzügy kontra számvitel:
A pénzügy a vállalkozás bevételeinek begyűjtésével, és a fizetendő számlák kifizetésével foglalkozó terület. EZ SOHA NEM LEHET A KÖNYVELŐ FELADATA! Ez mindig a vállalkozás operatív vezetésének feladata kell hogy legyen!
A számvitel, a vállalkozások "könyveinek" vezetését, a kimenő és bejövő számlák megfelelő csoportosítás szerinti UTÓLAGOS rögzítsét, (esetleg a bérszámfejtést, bérkifizetést), az adók és járulékok kiszámítását, befizetésük regisztrálását, adó és egyéb bevallások készítését jelenti. EZ AZ IGAZI KÖNYVELŐI FELADAT.


2. Nyereség/Veszteség:
Ezek könyvelési, adóbevallási és eredendően a kiadott és befogadott SZÁMLÁK ALAPJÁN SZÁMÍTOTT KATEGÓRIÁK, amelyek a befizetendő adók kiszámítására szolgálnak.
Érdekes módon az állam (APEH) az adófizetés megállapításakor nincs figyelemmel a valódi pénzmozgásra, csak arra, hogy a számlák alapján mennyit kell fizetnünk. (Azaz az nem érdekli, hogy annak a számlának az ellenértéke befolyt-e, nekünk akkor is fizetni kell!) Akkor nyereséges egy adott időszakban a vállalkozás, ha a KIADOTT SZÁMLÁINAK ÖSSZEGE NAGYOBB A BEFOGADOTT SZÁMLÁK+A KÜLÖNBÖZŐ ADÓK+JÁRULÉKOK ÉS BÉREK ÖSSZEGÉNÉL. Értelemszerűen, akkor veszteséges, ha a KIADOTT SZÁMLÁINAK ÖSSZEGE KISEBB A BEFOGADOTT SZÁMLÁK+A KÜLÖNBÖZŐ ADÓK+JÁRULÉKOK ÉS BÉREK ÖSSZEGÉNÉL.

3. Fizetőképesség (likvidiás):
Ez már egy pénzügyi, kategória, amelynek az a feladata, hogy a VÁLLALKOZÁS MINDENKOR FIZETŐKÉPES MARADJON!
Ha jól meggondoljuk, többfelé is fizetőképesnek kell hogy maradjon a vállalkozása: a szállítók, a hatóságok, a közüzemi szolgáltatók, a munkatársak, a tulajdonosok, stb.
Nyilvánvaló módon a fizetőképesség mindig más lesz, mint a nyereség, ha vannak olyan kimenő vagy bejövő számlái, kötelezettségei, amelyeket nem abban a pillanatban fizet, mint amikor azok elkészültek, hiszen ebben az esetben pl. a számla már SZEREPEL A KÖNYVELÉSBEN, a nyereség/veszteség számításban, de a pénz még NEM SZEREPEL A PÉNZÜGYI GAZDÁLKODÁSÁBAN, a pénztárában, vagy a bankszámláján!

Választó vonal

MI AZ AZ ÖSSZESEN HÁROM OK, AMIÉRT VALAKI
(valamelyik vállalkozás) FIZETŐKÉPES, VAGY FIZETÉSKÉPTELEN?


1. FIZETNEK, VAGY NEM FIZETNEK IDŐRE A VEVŐI:
- Ha nem kapja meg a megállapodás szerinti időre a kiszámlázott pénzét, Ön sem tudja időben befizetni a számlán szereplő ÁFA-t, a beszállító, vagy alvállalkozó számláját, a rezsi költségei, dolgozói és saját bérét és azok járulékait, a különböző adókról nem is beszélve!
- Tudja MI AZ AZ ÖT OK, Amiért nem fizet időre, aki nem fizet?
Mert ELÉGEDETLEN A TELJESÍTÉSSEL, de azt nem jelezte!
Mert nem kapta meg a számlát!
Mert valami baj van a számlával, de azt nem jelezte!
Mert nem csak a megrendeléskor nem volt meg a pénze a megrendelt árura, szolgáltatásra, de a fizetési határidőre sincs meg!
MERT ELEVE NEM IS AKART FIZETNI!

- Ha érdekli ezen fizetőképességet veszélyeztető ok megszüntetésének-elkerülésének teendői, REGISZTRÁLJON A LAP ALJÁN!, és elküldjük Önnek!

Választó vonal

2. NYERESÉGESEN, VAGY VESZTESÉGESEN MŰKÖDIK A VÁLLALKOZÁSA:
- Az oldal tetején tisztáztam, mit jelent a nyereség, vagy veszteség.
- Ez szükséges az Ön könyvelőjének az adóalap kiszámítása, és különböző bevallások elkészítéséhez.
- De ezen túl, ÖNNEK IS EGY NÉLKÜLÖZHETETLEN ADAT, hiszen ebből tudja meg, hogy a VÁLLALKOZÁSÁBAN LÉVŐ PÉNZE EGY ADOTT IDŐSZAKBAN NÖTT, VAGY FOGYOTT!
- Nyilvánvaló dolog, hogy veszteséges működés esetén a kiaszámlázott bevétel, befolyó pénz egy része a veszteséges időszakban keletkezett "lyuk" (veszteség) "betömésére" szolgál, és ezért azt nem költheti kötelezettségei kifizetésére, azaz ROMLIK A FIZETŐKÉPESSÉGE!
- Ha érdekli ezen fizetőképességet veszélyeztető ok megszüntetésének-elkerülésének teendői, REGISZTRÁLJON A LAP ALJÁN!, és elküldjük Önnek!

Választó vonal

3. ELEGENDŐ, VAGY KEVÉS A PÉNZE (FORGÓ TŐKÉJE) A VÁLLALKOZÁS MŰKÖDTETÉSÉHEZ:
- A tevékenység jellegétől, és a piaci környezet változásától függően az Ön vállalkozásában időről-időre kisebb, vagy nagyobb (JELLEMZŐEN EGYRE NAGYOBB!) pémzre van szüksége, hogy működni tudjon.
- Milyen összetevők határozzák meg ezt az összeget:
Egyre nagyobb vásárlási mennyiség a szállítóktól, hogy jó árat kaphasson.
Egyre nagyobb fizetési határidő a vevőinek, hogy Önnél vásároljanak.
Egyre nagyobb raktárkészlet, hogy legyen, ami azonnal kell.
Sokáig kell egy-egy munkát, gyártási folyamatot pénzelni, mig abból a befektetett pénz visszanyerhető.

- Ha érdekli ezen fizetőképességet veszélyeztető ok megszüntetésének-elkerülésének teendői, REGISZTRÁLJON A LAP ALJÁN!, és elküldjük Önnek!

Választó vonal

NEM ÁLLÍTOM, HOGY MINDENHEZ ÉRTEK!
De azt igen, hogy 31-éves vállalkozási tapasztalatomban IGEN SOK HASZNOS és KIPRÓBÁLT tudás összegyűlt ahhoz, hogy segíthessek Önnek, vagy a probléma behatárolása után a MEGFELELŐ TANÁCSADÓhoz irányíthassam!

Választó vonal

Ha érdeklik
a FIZETŐKÉPESSÉG MEGŐRZÉSÉRŐL-HELYREÁLLÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ e-book ALÁBB adatainak megadásával kérje azt MOST!

Tánczos János
cégműködtetési-tanácsadó


Akik már kipróbálták:

"Évek óta nézegettem a cégem pénzügyeit, és kerestem azt a megoldást, amivel folyamatossá, és biztossá tehetem fizetőképességünket. Voltak jobb, és rosszabb időszakaink is. Amikor egy nagy beruházás után még szigorúbb kényszert jelentett a fizetőképesség János ajánlotta fel számomra, hogy segít egy működő megoldást bevezetni a cégemben.

Az első beszélgetés alkalmával azt tisztáztuk, hogy mi is lehet az a pár ok, ami veszélyeztetheti a fizetőképességünket. Érdekes dolgokat hallottam! Voltak olyan okok is, amelyekre addig nem is gondoltam! Megállapodtunk, hogy milyen gyakorisággal, milyen adatokat kell össze gyűjtetnem, hogy konkrétan ránézhessünk cégem fizetőképességére.

A második találkozás alkalmával, már az időközben átadott és János által feldolgozott adatok alapján beszélgettünk. Érdekes volt külön-külön látnom a különböző típusú költségeimet és bevételeinket nem csak számokban, hanem grafikonokon is.
Azonnal éreztem, hogy hol is lehet a gond! Úgy döntöttünk, külön-külön, tevékenységi körönként is megnézzük, mi hogyan működik.

Harmadik alkalommal, már a három tevékenységi kör adatait elemeztük. Egyértelműen látszol hol a baj, és melyik tevékenység-gel mi a teendő. Azóta teljesen átszerveztem a cégem! Van, amit megszüntettem, van, amit egy másik vállalkozóval együtt üzemeltetek, és van, ami más keretek között, de működik tovább.

VÁLLALKOZÁSOM FIZETŐKÉPESSÉGE HELYREÁLLT!
Ha akkor ezt a munkát János segítségével nem végzem el, már nem lenne semmi abból a vállalkozásomból, most pedig FIZETÉSI GONDOK nélkül működik!
Nagy, NÉLKÜLÖZHETETLEN, GYORS és éppen időben jött segítség volt a HÁTTÉR kft-től!
Ha korábban beszélünk erről, biztosan évi 7 számjegyű összegeket tudok megtakarítani, csak azért mert van róla egyáltalán információm, egy külső nézőpontot adott a konzultáció, végre úgy is rá tudtam nézni a saját vállalkozásomra, mint egy befektetésre, minden elfogultság nélkül egyszerűen a számok tükrében."

Baranyai Antal
tulajdonos-ügyvezető



ADATKEZELÉSI ALAPELVÜNK:- SOHA nem fogjuk az Ön nevét, elérhetőségi adatait, vagy együttműködésünk történetét kiadni SENKINEK, és főleg nem értékesítjük!


Azáltal, hogy használja ezt az internetes oldalt, elismeri, hogy olvasta, ismeri, és elfogadja az Adatvédelmi nyilatkozatot, a Felhasználási feltételeket! és az Üzemeltető adatait!
Adatkezelési nyilvántartási számunk: NAIH-57857/2012. A forrás megjelölése nélküli, szerzői hozzájárulás nélküli utánközlés, átdolgozás tilos. A feliratkozás önkéntes!

Copyright Info
Copyright 1992-2017 Tánczos János. Minden jog fenntartva.